Summer so far

by - 9:25


Az egyensúly végül is megvan, az elmúlt hetem nagyon munka-centrikus volt, úgyhogy most jól jön az egy hetes szabadság... csak fejben nehezen állok át és engedem el a feladatokat, amiket nem is feltétlenül sikerült úgy befejezni, ahogy igazán szerettem volna. Mindegy, céges laptop lezárva, legközelebb jövő hétfőn nézek rá.
Ami jó, hogy még így, kapkodva és túlórázva is sokkal jobban szeretem a mostani munkámat, mint a korábbit. Ami rossz, hogy még egy laza, magánélet-barát és viszonylag nyugodt munkahely mellett is villámgyorsan eltelik a nyár anélkül, hogy történne bármi, ami miatt az év maradék háromnegyedében erre az időszakra várok.


Még jó, hogy megvannak a mozaikjaim, mert így végignézve azért annak ellenére, hogy még hátravan több, mint egy hónapom, már voltak nagyon emlékezetes részei is, olyanok, amikről könnyű megfeledkezni a "túl meleg van"-"unatkozok az irodában, de munka után már semmihez nincs energiám"-"a hétvégékbe csak a pihenés fér bele, semmi más extra" gondolatkör mellett... B.-nek új munkahelye lett, én már fél éve vagyok a sajátomon, a kisebbik húgom is diplomát szerzett, strandolás és csapatépítő és piknikek, Brains meg Irie meg főleg Foo Fighters, újrakezdett futás és gitározás, új kedvenc együttesek, és nagy tervek a következő pár hétre is... 

You May Also Like

0 megjegyzés